Karácsony Gergely: hallgatás nincs, baloldali program van
Válasz Tamás Gáspár Miklósnak. Vélemény.
Válasz Tamás Gáspár Miklósnak. Vélemény.
Az MSZP-nek alighanem vége, a jövő baloldala viszont nem ott van, ahol ledöfték a szegedi vezért.
A Nézőpont csoport vezetője, Mráz Ágoston ugyanott felfedte a Nemzeti konzultáció igaz célját. A Heti Válasznak adott páros interjúban a baloldal is kapott szépen.
A királycsinálóként emlegetett Lengyel László politológus fejében van egy név, aki Botka László lemondása után megmenthetné a helyzetet, de ezt szerinte nem Molnár Gyulával kell megbeszélnie. Nem Lattmann Tamás az. Interjú.
Megszólalt az az ember is végre, akit az MSZP miniszterelnök-jelöltjének néztek ki Botka érkezése előtt, majd beállt egy mozgalomba, ami meg akarta buktatni Botkát. Sikerült, de Lattmann Tamás nemzetközi jogász azt mondja, nem boldog, de nem is boldogtalan.
Az MSZP marginalizálódása nélkül nem lehet leváltani a Fideszt, ezért a Fidesznek nem érdeke nagyon meggyengíteni a szocialistákat, sakkozgat a Facebook-oldalán Ungváry.
Leginkább Botka visszavonulásának, hátralépésének végérvényességét lehet kiolvasni a lemondása utáni első posztjából.
Kedden tárgyaltak a Párbeszéddel, nagyvonalúbb ajánlatot tettek, mint ami Botkáé volt.
Az elnökség nem akarta tisztázni Molnár Zsolt szerepét, állítólag ez adta az utolsó lökést.
Az MSZP elnöke egyetlen szóval se említette, hogy mi lesz Botka programjával.
Szánalmas a közvélemény-kutatásokra mutogatni, bátrabb volna tükörben nézni – így reagált a Molnár Gyula által betámadott Medián vezetője a kritikákra. Hann Endre az MSZP elnök által felhozott példákat elmagyarázva utasította vissza, hogy a Botka bukásával záruló, elmúlt időszakban politikacsinálók lettek volna.
Botka László el van vetve. A szegedi polgármester az elmúlt kilenc hónapban újra és újra elmérte saját erejét, pártja hitelét. Nem maradt neki más sikerélmény, mint ideig-óráig uralni visszalépésének okát. Sietnie kell haza, hogy városát legalább megőrizhesse. De mit őrizhet meg a baloldal a 2018-as választási esélyeiből, miközben már a túlélés a tét? Ezen gondolkodott el Hont András.
Molnár Gyula szerint Tarjányi Péter és Lattmann Tamás is része a párt meghekkelésének, de hogy ők szervezők vagy áldozatok, nem az ő dolga kideríteni.
Nem volt köze Botka László lemondásához, még akkor sem, ha az ő személye miatt nem tudott kompromisszumra jutni a két párt – mondta Gyurcsány Ferenc hétfőn este a Hír Tv Egyenesen című műsorában. Szerinte előre megmondták, hogy az ellenzéki együttműködés nem megy úgy, ha az MSZP diktálni akar.
Az MSZP frissen, melegében, röviden és tömören válaszolt az elnöknek bejelentkező Csintalan Sándornak.
Csintalan Sándor ellenzéki kerekasztalt is kezdeményez a Jobbik részvételével, de azt mondja, nem Simicskát képviseli, hanem Horn Gyula pártját mentené meg.
Összegyűjtöttük egy csokorba azokat az internetes népművészeti alkotásokat, melyek az MSZP miniszterelnökének lemondását követően terjedtek el a közösségi oldalakon.
Csillogó szemmel öltötték magukra hétfőn a képzeletbeli szürke kardigánt a kormánypártok megkérdezett képviselői, és kezdtek politológusi elemzésekbe arról, hogy vajon jó-e a Fidesznek Botka László kidőlése vagy sem. A Fidesz elnökségét információnk szerint nem érte váratlanul az MSZP miniszterelnök-jelöltjének bejelentése: bár eddig úgy tűnt, legszívesebben kinyírnák az MSZP-t, valójában muszáj lélegeztetőgépen tartaniuk az ellenfelet.
Először rendezzék a saját soraikat az MSZP-ben, és majd utána lehet egyáltalán beszélni az együttműködésről – mondta Szél Bernadett a Hír Tv Egyenesen című műsorában. Az LMP társelnöke kitérő választ adott többször is arra, hogy melyik párttal és milyen mértékben működnének együtt.
Súlyos válságba került Botka László távozásával az MSZP – ami megfigyelőként egyértelmű, azt a pártban is épp így látják. Többen még bíznak abban, hogy a helyzet menthető, de kulcsfontosságúnak tartják, mi történik a következő napokban. Szocialista politikusokkal beszélgettünk arról, miért mondott le Botka, és mi lehet a folytatás? Ahány párttag, annyi vélemény.